Szóval akkor mi is történt velem.
Bécsböl elindultunk egy szép reggelen. Kaptunk segítséget a kijutáshoz, mert azért nekünk egy kicsit bonyolult lett volna kijutni Bécsböl hiszen bicikliút van dögivel. És így utólag látva a többi városban való bénázást így azért idöben és energiában is kevesebbet használtunk fel. Dehát Bécs az valami csodálatos. Nemhiába lett 1 tizedponttal lemaradva a világ 2. legélhetöbb városa. Tényleg érezni lehet a tisztaságot, praktikusságot, jó életkörülményeket és a jó közlekedést. Ja és persze amikor ott voltunk, akkor volt ott valami gay-day, mert az egész belváros le volt zárva a felvonulásuk miatt, illetve az összes villamoson ott lobogott a csodálatos szivárvány színü zászló.
Még aznap átjutottunk a határon, úgyhogy nem kapcsoltak le minket a határon mint illegális bevándorlók. Ehelyett megkezdödött egy rövidebb fajta szenvedés, ugyanis aznap valahogy nem akart gurulni az a bicili. És mondjuk sok is volt az a 180 km, amit végül megtettünk. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehezemre fog esni, de csak megérkeztünk Horni Cerekev csodálatos falujába, ami tényleg egy régi szép falu volt régi szép házakkal a cseh tavak és erdök között. Itt elkezdtünk kopogtatni a házakon, hogy nem sátorozhatnánk-e a kertben, de vagy nem akarták megérteni, vagy tényleg nem értették meg, de általában elküldtek minket a 8km-re vissza irányban levö kempingbe. Amíg végül egy tüzoltóság elött nem találtunk egy embercsoportosulást, akik ugyanúgy elküldtek és ugyanúgy nem beszéltek idegen nyelvet, de aztán kijött a tüzoltó bácsi, aki máris fitogtatta nekünk teljes német tudását: Kejn problém. Mi ennyivel teljesen megelégedtünk, miután beengedett minket egy kicsit lemosdani is, reggel pedig kávéval, teával, megkent szendviccsel, és nápolyival várt minket. Este megmutatta a legújabb tüzoltómobilt is, amit éppen akkor kapott a várostól. Ja és ö csak amatör volt, kejn profi. A lányának pedig aznap este volt a 18. szülinapja, úgyhogy szerintem már ittak eleget ahhoz, hogy beengedjenek minket a kertbe sátorozni.
Másnap pedig akkor irány Prága. Igazából az elsö nap, amikor nem csak szembeszelünk volt. De a sok szemebszélben rájöttem néhány dologra. A folyamatos szembeszél azért jó, mert nem tévesztjük el az irányt, megedzödünk és nincsen melegünk. De Prága felé már néha volt hátszelünk is, de többnyire szerencsére szélcsendben tekertünk. Ja es ami még furcsa a cseh autósoktól: Nagy ívben kerülnek és indexelnek, az elözés elött balra, az elözés végén pedig jobbra. Eddig az ottani autósok nyújtották a legpozitívabb csalódást. És akkor miután letekertük ezt a röpke 120 km-t megintcsak fáradt voltam, mintha sokkal többet mentünk volna. gondoltam ez így nem lesz jó, mert akkor a másnapi 150 km-töl meg fogok rokkanni. De végül azután ugyanolyan fáradt voltam, mint a 120 km után. Úgy tünik ez már csak ilyen. Remélem a következö 200 és 230 km után is így fogom érezni. Na de visszatérve Prágára. Megérkeztünk 5-kor, lepakoltunk, LEFÜRÖDTÜNK (A nap legszebb pillanata mindig) és után bementünk sétálni egy kicsit a városba, amikor rájöttem, hogy Prága nagyon szép. Olyan gyönyörü belvárosa van, hogy az kész. Hihetetlenül el kezdett húzni az a bizonyos mágnes.
De másnap felkeltünk biciklieinkre és már mentünk is tovább, hogy érjünk már ki Csehországból, mert már Németországban akarunk tekerni. Egyébként pedig azt vettem észre, hogy a cseh kilométerkövek mennek a leggyorsabban. Átmentünk a Német oldalra és közben ért minket egypár meglepi, ugyanis elöre be nem tervezett magasságu hegyek fogadtak minket. A nap vége felé már nem szorult túl sok erö belém, így ezek mindig kivették az utolsó energiáimat. A lejtökön pedig mindig úgy lemerevedtek az izmaim, hogy a következö fölfelén szószerint fájt tekerni. De csak megérkeztünk Drezdába. Ahol este nézem az e-mailjeimet és közte van egy olyan kérdés is az egyik haveromtól, hogy mikor jössz Drezdába? Azonnal válaszolok, hogy éppen itt vagyok. Úgyhogy egy kis kommunikáció után megbeszéltük, hogy 15 perc múlva találkozunk a bejárat elött, mert itt lakik egy sarokra. Emiatt nem tudtam megírni a blogomat, dehát azt ma is tudtam írni. Mindenestere most is majd hozzá megyünk mindjárt ebédelni. De ma még be kell vásárolnunk, szerintem sétálunk is egy kicsit Drezdában, aztán pedig korán van fekvés, mert holnap hajnalban kelünk, hogy emberi idöben érjünk Berlinbe. Ott is alvás azonnal, újra hajnalban kelés, hogy egyáltalán elérjünk Rostockba. De úgyis meglesz. Úgyis megcsináljuk.
Bécsböl elindultunk egy szép reggelen. Kaptunk segítséget a kijutáshoz, mert azért nekünk egy kicsit bonyolult lett volna kijutni Bécsböl hiszen bicikliút van dögivel. És így utólag látva a többi városban való bénázást így azért idöben és energiában is kevesebbet használtunk fel. Dehát Bécs az valami csodálatos. Nemhiába lett 1 tizedponttal lemaradva a világ 2. legélhetöbb városa. Tényleg érezni lehet a tisztaságot, praktikusságot, jó életkörülményeket és a jó közlekedést. Ja és persze amikor ott voltunk, akkor volt ott valami gay-day, mert az egész belváros le volt zárva a felvonulásuk miatt, illetve az összes villamoson ott lobogott a csodálatos szivárvány színü zászló.
Még aznap átjutottunk a határon, úgyhogy nem kapcsoltak le minket a határon mint illegális bevándorlók. Ehelyett megkezdödött egy rövidebb fajta szenvedés, ugyanis aznap valahogy nem akart gurulni az a bicili. És mondjuk sok is volt az a 180 km, amit végül megtettünk. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehezemre fog esni, de csak megérkeztünk Horni Cerekev csodálatos falujába, ami tényleg egy régi szép falu volt régi szép házakkal a cseh tavak és erdök között. Itt elkezdtünk kopogtatni a házakon, hogy nem sátorozhatnánk-e a kertben, de vagy nem akarták megérteni, vagy tényleg nem értették meg, de általában elküldtek minket a 8km-re vissza irányban levö kempingbe. Amíg végül egy tüzoltóság elött nem találtunk egy embercsoportosulást, akik ugyanúgy elküldtek és ugyanúgy nem beszéltek idegen nyelvet, de aztán kijött a tüzoltó bácsi, aki máris fitogtatta nekünk teljes német tudását: Kejn problém. Mi ennyivel teljesen megelégedtünk, miután beengedett minket egy kicsit lemosdani is, reggel pedig kávéval, teával, megkent szendviccsel, és nápolyival várt minket. Este megmutatta a legújabb tüzoltómobilt is, amit éppen akkor kapott a várostól. Ja és ö csak amatör volt, kejn profi. A lányának pedig aznap este volt a 18. szülinapja, úgyhogy szerintem már ittak eleget ahhoz, hogy beengedjenek minket a kertbe sátorozni.
Másnap pedig akkor irány Prága. Igazából az elsö nap, amikor nem csak szembeszelünk volt. De a sok szemebszélben rájöttem néhány dologra. A folyamatos szembeszél azért jó, mert nem tévesztjük el az irányt, megedzödünk és nincsen melegünk. De Prága felé már néha volt hátszelünk is, de többnyire szerencsére szélcsendben tekertünk. Ja es ami még furcsa a cseh autósoktól: Nagy ívben kerülnek és indexelnek, az elözés elött balra, az elözés végén pedig jobbra. Eddig az ottani autósok nyújtották a legpozitívabb csalódást. És akkor miután letekertük ezt a röpke 120 km-t megintcsak fáradt voltam, mintha sokkal többet mentünk volna. gondoltam ez így nem lesz jó, mert akkor a másnapi 150 km-töl meg fogok rokkanni. De végül azután ugyanolyan fáradt voltam, mint a 120 km után. Úgy tünik ez már csak ilyen. Remélem a következö 200 és 230 km után is így fogom érezni. Na de visszatérve Prágára. Megérkeztünk 5-kor, lepakoltunk, LEFÜRÖDTÜNK (A nap legszebb pillanata mindig) és után bementünk sétálni egy kicsit a városba, amikor rájöttem, hogy Prága nagyon szép. Olyan gyönyörü belvárosa van, hogy az kész. Hihetetlenül el kezdett húzni az a bizonyos mágnes.
De másnap felkeltünk biciklieinkre és már mentünk is tovább, hogy érjünk már ki Csehországból, mert már Németországban akarunk tekerni. Egyébként pedig azt vettem észre, hogy a cseh kilométerkövek mennek a leggyorsabban. Átmentünk a Német oldalra és közben ért minket egypár meglepi, ugyanis elöre be nem tervezett magasságu hegyek fogadtak minket. A nap vége felé már nem szorult túl sok erö belém, így ezek mindig kivették az utolsó energiáimat. A lejtökön pedig mindig úgy lemerevedtek az izmaim, hogy a következö fölfelén szószerint fájt tekerni. De csak megérkeztünk Drezdába. Ahol este nézem az e-mailjeimet és közte van egy olyan kérdés is az egyik haveromtól, hogy mikor jössz Drezdába? Azonnal válaszolok, hogy éppen itt vagyok. Úgyhogy egy kis kommunikáció után megbeszéltük, hogy 15 perc múlva találkozunk a bejárat elött, mert itt lakik egy sarokra. Emiatt nem tudtam megírni a blogomat, dehát azt ma is tudtam írni. Mindenestere most is majd hozzá megyünk mindjárt ebédelni. De ma még be kell vásárolnunk, szerintem sétálunk is egy kicsit Drezdában, aztán pedig korán van fekvés, mert holnap hajnalban kelünk, hogy emberi idöben érjünk Berlinbe. Ott is alvás azonnal, újra hajnalban kelés, hogy egyáltalán elérjünk Rostockba. De úgyis meglesz. Úgyis megcsináljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése