Drezdából úgy indultunk el, hogy tudtuk, hogy most jön a java. Drezdát követö 2 napban többet mentünk, mint az elötte levö 3-ban. Dehát ez van, ezt kell túlélni.
Tehát elindultunk Drezdából reggel fél 7-kor, amikor még az egész város aludt, csak akkor kezdett el ébredezni minden. Drezdából egész könnyen kikeveredtünk, volt bicikliút természetesen. Ja, hogy bicikliút. Úgy néz ki a dolog, hogy MINDEN városban van az út MINDKÉT oldalán egy járda. Van vagy 2,5 méter széles, és ebböl 1 méter bicikliút. Tehát mindig a menetirány szerinte jobboldalon van egy egyirányú BICIKLIÚT, ami elég jó ahhoz, hogy ne az úttesten menjünk. A városok között pedig hébe-hóba van egy-egy bicikliút, de már az is nagy segítség, hogyha mondjuk egy 5-10 km-t nem az autók között kell tekerni. Visszatérve az útunkhoz. Elérkeztünk egy városba (Bad Liebenwerda), ahol az utunkból hirtelen autóút lett. Jött a B verzió és a 20 km kerülöút. Ez így nagyon jólesett, tudva, hogy egyébként is 193 km volt tervezve. Dehát ha nincsen más megoldás. Mindegy, irány a kerülöút és hihetetlen élmény fogadott minket. ÓRIÁSI hátszél. majd 60 km-en keresztül. Egy élmény volt. Úgyhogy életem eddig legnagyobb egyszusszra távolságát megtéve 120 km után álltunk meg legelöször. Innen már egész barátságosnak tünt az a maradék 80 kilcsi. Úgyhogy nekiálltunk egy adag fincsi sültkolbásznak, ami hihetelen jól esett. Majd már mentünk is tovább, miután néhány hajléktalant is sikerült meggyöznünk, hogy nincs is olyan messze az a Budapest biciklivel. Beérkeztünk egy Zossen nevezetü városkába, ahonnan még 45 km volt Berlin, de innentöl kezdve már végig települések voltak, illetve az utunk is átment 2x2 sávos autóútba, de a lényeg, hogy volt mellette bicikliút. Legalábbis egy darabig, amíg el nem fordult a bicikliút és el nem tévedtünk. De néhány kérdezösködés és irányváltás, valamint macskakövön (a halálunk) után csak megtaláltuk a helyes irányt. Egy úton el kezdtünk menni és csak mentünk, mentünk, mentünk, mentünk és csak nem akart közelebb kerülni az a városközpont. De azért egy olyan 10-15 km után csak beértünk a központba, ahonnan már csak az alvós helyünket kellett megtalálni. Megkérdeztünk egy biciklistát, aki nagyon készségesen elkísért minket egy darabon, ami már rajta volt a térképünkön. Lényegében 1 megállással tekertünk végig 213 km-t. És még el sem fáradtam annyira. Ehhez hozzá kell tenni persze, hogy végig Lázár ment elöl. De másnap már én és emiatt rendesen el is fáradtam. Az elkísérésre visszatérve: Annyira rendesek tudnak lenni a németek!!! Bárkitöl megkérdezzük az utat, mosolyogva, örömmel mondja meg. Mindig úgy érzem, hogy nagyon szívesen segítenek. De biztos mindenhol így van. Odataláltunk a ferencesékhez, ahol megkaptuk a szobánk kulcsát, ami konkrétan egy többcsillagos szállodához volt mérhetö. 4 megágyazott ágy (amiröl késöbb kiderült, hogy mennyire kényelmes is), törülközök, frissítö, stb. De mi igazából megettük a töltöttkáposztánkat (persze csak a fürdés után), és már aldtunk is, mert másnap 4-kor keltünk. Föl is keltünk, de mondjuk csak a 2. szundi jelzésre, mert autómatikusan lenyomtam az ébresztöt. De csak felkeltünk és csak elkezdödött a leghosszabb napunk.
Berlinböl kijutni milliószor nagyobb élmény volt, mint bejutni. Elöszöris eltekertünk a Brandenburgi Kapuhoz, végig a fö út mellett, természetesen tökéletes minöségü bicikliúton. Reggel 6-kor még sehol senki, egyedül tekerünk a kapu felé, ami éppen keleten van, így látjuk ahogy kel fel mögötte a nap. A lényeg, hogy szép volt. Meg kell hagyni. Majd Rostock felé vettük az irányt és végigtekertünk Berlinen É felé. Erre azért milliószor szebb volt a környék. Erdös, nyugodt, sokkal kisebb forgalom még a reggeli csúcsban is. Aztán tekertünk tekertünk kis utakon, még kisebb utakon, erdökön, dombokon, bicikliúton. És az az érzés motoszkált a fejemben, hogy mennyire jó lenne, ha ilyen utak lennének Magyarországon is, mert akkor ha valaki éppen át akar cuppanni a mágneséhez 230 km-re, akkor végig bicikliúton mehetne. Ja és volt egy szakasz, amikor egy régi vasúti töltésre építették a bicikliutat, olyan 15 km hosszan. Ez azt jelenti, hogy nem volt emelkedö, hanem végig szép egyenesen, síkban át az erdö közepén. Eszméletlen. Mindenesetre megálltunk pihenni egyszer 50 km-nél, de után már csak 150-nél, ezután pedig csak egy esö miatt húzódtunk be 230-nál, amit jól is tettünk, mert hát óriási zuhi volt. Mondjuk ezután végig esett az utolsó 30 km-en, de legalább csak kicsit, vagy egyáltalán nem. A lényeg, hogy nagy nehezn megérkeztünk Rostockba olyan 9 felé, én már nagyon kivoltam, megtaláltuk a szállást. Egy kollégium szerüségben lakik ez az ismerösöm. Írok neki egy sms-t. Nem érkezik meg, nem érkezik meg az az üzenet. A jelentésben még mindig várakozik áll. Után jövök rá, hogy 2 számjeggyel kevebb van a telefonomban. Nofene, hogy lehetek ilyen buta, hogy nem írom le rendesen az e-mailböl. Esik az esö kint és kb 10-15 fok lehet. A kijövö emberektöl megtudom melyik szobában lekik. Becsöngetek. Nincs válasz. Bemegyek a koliba, bekopogok a szobába. Nincs válasz. Egy árva lélek nincs a folyosókon. Péntek van, gondolom mindenki hazament. Kimegyek az esöbe, hidegbe. Úgy döntünk keresünk egy internetezöt, ahol megnézem a telefonszámot. Irány a vasútállomás. Esö van és hideg. Megtaláljuk az internetkávézót. 30 perc 1 €, de a minimum összeg 1 € amit be lehet dobni. Megnézem az e-mailt. Hát én jól írtam le a telefonomba. A srác írta le rosszul az e-mailbe. Akkor most mi legyen? Kidobtam 1 egész Eurót. 1kg kenyér ára. Vissza a kolihoz. Esik az esö és hideg van. Besurranok megint a koliba, amikor az egyik gyerek éppen jön kifelé. Most zajt a hallok a folyosón. Megkérdezem ismerik-e a srácot. Mondják persze. Akkor mondják már el a telefonszámát nekem, mert éppen nicsen itt a koliban és nekem rossz számot adott meg. De az nincs meg nekik. Óriási ez a német távolságtartás. Ott lakik vele szemben és még olyan embert sem ismer, akinek az ismerösének az ismerösének talán megvan a srác száma. De úgy döntünk legalább a folyosóra letáborozunk, mert kint esik az esö, hideg van és már sötét is. este 10 óra múlt. Lepakolunk, behordjuk a cuccokat. Én már kezdem élvezni a helyzetet, mert legalább már valami izgalamas is történik velünk. És így a melegben, szárazon már sokkal jobb. Úgyhogy lepakolunk, elöveszem a törülközöm, tisztaruhát és irány a zuhany. Máris sokkal jobb. Visszajövök és észreveszem, hogy Lázár elaludt az egyik székben az étkezöasztalnál. Nembaj, elöveszem ízletes sóletkonzervünket és megmelegítem. Kezdem otthonosan érezni magam a folyosón, aminek mértéke a szanszétszórt zacsik számával egyenesarányosságban van. Konzerv-sólet tálalva, felébresztem Lázárt. Erre meghallom a hangot. De micsoda hang és megkönyebbülés... Senki ne haragudjon a srácra, mi sem haragszunk, ez normális, ha az ember ilyen szétszórt. Mert van aki otthagy, elhagy, szétszór dolgokat. Például én csak a térképeket, és az övtáskámt akartam otthagyni Fertörákoson. Megesik az ilyen, hogy valaki egy kicsit ekszámítja a dolgokat. És szegény srácnak is nagyon rosszul esett, hogy ilyet csinált. Ezzel már elnyerte méltó büntetését. Úgyhogy minden jó, ha vége jó. Mindezek mellett persze nagyon jó volt viszontlátni. Nagyon nagyon jó. Mondjuk még jobb volt lefeküdni az ágyba és abban a pillanatban elaludni azzal a tudattal, hogy holnap nincs tekerés.
Ma pedig már be is vásároltam, kicsit körbe is néztem ebben a városban, föztünk egy kis ebédet, de most csak netezek, pihenek. Muszáj. Aztán ma este korán fekvés, holnap korán kelés és irány a komp.
Túl a vízválsztón. Már csak 4 nap tekerés. Az semmi. Mindjárt ott vagyunk!!!
Tehát elindultunk Drezdából reggel fél 7-kor, amikor még az egész város aludt, csak akkor kezdett el ébredezni minden. Drezdából egész könnyen kikeveredtünk, volt bicikliút természetesen. Ja, hogy bicikliút. Úgy néz ki a dolog, hogy MINDEN városban van az út MINDKÉT oldalán egy járda. Van vagy 2,5 méter széles, és ebböl 1 méter bicikliút. Tehát mindig a menetirány szerinte jobboldalon van egy egyirányú BICIKLIÚT, ami elég jó ahhoz, hogy ne az úttesten menjünk. A városok között pedig hébe-hóba van egy-egy bicikliút, de már az is nagy segítség, hogyha mondjuk egy 5-10 km-t nem az autók között kell tekerni. Visszatérve az útunkhoz. Elérkeztünk egy városba (Bad Liebenwerda), ahol az utunkból hirtelen autóút lett. Jött a B verzió és a 20 km kerülöút. Ez így nagyon jólesett, tudva, hogy egyébként is 193 km volt tervezve. Dehát ha nincsen más megoldás. Mindegy, irány a kerülöút és hihetetlen élmény fogadott minket. ÓRIÁSI hátszél. majd 60 km-en keresztül. Egy élmény volt. Úgyhogy életem eddig legnagyobb egyszusszra távolságát megtéve 120 km után álltunk meg legelöször. Innen már egész barátságosnak tünt az a maradék 80 kilcsi. Úgyhogy nekiálltunk egy adag fincsi sültkolbásznak, ami hihetelen jól esett. Majd már mentünk is tovább, miután néhány hajléktalant is sikerült meggyöznünk, hogy nincs is olyan messze az a Budapest biciklivel. Beérkeztünk egy Zossen nevezetü városkába, ahonnan még 45 km volt Berlin, de innentöl kezdve már végig települések voltak, illetve az utunk is átment 2x2 sávos autóútba, de a lényeg, hogy volt mellette bicikliút. Legalábbis egy darabig, amíg el nem fordult a bicikliút és el nem tévedtünk. De néhány kérdezösködés és irányváltás, valamint macskakövön (a halálunk) után csak megtaláltuk a helyes irányt. Egy úton el kezdtünk menni és csak mentünk, mentünk, mentünk, mentünk és csak nem akart közelebb kerülni az a városközpont. De azért egy olyan 10-15 km után csak beértünk a központba, ahonnan már csak az alvós helyünket kellett megtalálni. Megkérdeztünk egy biciklistát, aki nagyon készségesen elkísért minket egy darabon, ami már rajta volt a térképünkön. Lényegében 1 megállással tekertünk végig 213 km-t. És még el sem fáradtam annyira. Ehhez hozzá kell tenni persze, hogy végig Lázár ment elöl. De másnap már én és emiatt rendesen el is fáradtam. Az elkísérésre visszatérve: Annyira rendesek tudnak lenni a németek!!! Bárkitöl megkérdezzük az utat, mosolyogva, örömmel mondja meg. Mindig úgy érzem, hogy nagyon szívesen segítenek. De biztos mindenhol így van. Odataláltunk a ferencesékhez, ahol megkaptuk a szobánk kulcsát, ami konkrétan egy többcsillagos szállodához volt mérhetö. 4 megágyazott ágy (amiröl késöbb kiderült, hogy mennyire kényelmes is), törülközök, frissítö, stb. De mi igazából megettük a töltöttkáposztánkat (persze csak a fürdés után), és már aldtunk is, mert másnap 4-kor keltünk. Föl is keltünk, de mondjuk csak a 2. szundi jelzésre, mert autómatikusan lenyomtam az ébresztöt. De csak felkeltünk és csak elkezdödött a leghosszabb napunk.
Berlinböl kijutni milliószor nagyobb élmény volt, mint bejutni. Elöszöris eltekertünk a Brandenburgi Kapuhoz, végig a fö út mellett, természetesen tökéletes minöségü bicikliúton. Reggel 6-kor még sehol senki, egyedül tekerünk a kapu felé, ami éppen keleten van, így látjuk ahogy kel fel mögötte a nap. A lényeg, hogy szép volt. Meg kell hagyni. Majd Rostock felé vettük az irányt és végigtekertünk Berlinen É felé. Erre azért milliószor szebb volt a környék. Erdös, nyugodt, sokkal kisebb forgalom még a reggeli csúcsban is. Aztán tekertünk tekertünk kis utakon, még kisebb utakon, erdökön, dombokon, bicikliúton. És az az érzés motoszkált a fejemben, hogy mennyire jó lenne, ha ilyen utak lennének Magyarországon is, mert akkor ha valaki éppen át akar cuppanni a mágneséhez 230 km-re, akkor végig bicikliúton mehetne. Ja és volt egy szakasz, amikor egy régi vasúti töltésre építették a bicikliutat, olyan 15 km hosszan. Ez azt jelenti, hogy nem volt emelkedö, hanem végig szép egyenesen, síkban át az erdö közepén. Eszméletlen. Mindenesetre megálltunk pihenni egyszer 50 km-nél, de után már csak 150-nél, ezután pedig csak egy esö miatt húzódtunk be 230-nál, amit jól is tettünk, mert hát óriási zuhi volt. Mondjuk ezután végig esett az utolsó 30 km-en, de legalább csak kicsit, vagy egyáltalán nem. A lényeg, hogy nagy nehezn megérkeztünk Rostockba olyan 9 felé, én már nagyon kivoltam, megtaláltuk a szállást. Egy kollégium szerüségben lakik ez az ismerösöm. Írok neki egy sms-t. Nem érkezik meg, nem érkezik meg az az üzenet. A jelentésben még mindig várakozik áll. Után jövök rá, hogy 2 számjeggyel kevebb van a telefonomban. Nofene, hogy lehetek ilyen buta, hogy nem írom le rendesen az e-mailböl. Esik az esö kint és kb 10-15 fok lehet. A kijövö emberektöl megtudom melyik szobában lekik. Becsöngetek. Nincs válasz. Bemegyek a koliba, bekopogok a szobába. Nincs válasz. Egy árva lélek nincs a folyosókon. Péntek van, gondolom mindenki hazament. Kimegyek az esöbe, hidegbe. Úgy döntünk keresünk egy internetezöt, ahol megnézem a telefonszámot. Irány a vasútállomás. Esö van és hideg. Megtaláljuk az internetkávézót. 30 perc 1 €, de a minimum összeg 1 € amit be lehet dobni. Megnézem az e-mailt. Hát én jól írtam le a telefonomba. A srác írta le rosszul az e-mailbe. Akkor most mi legyen? Kidobtam 1 egész Eurót. 1kg kenyér ára. Vissza a kolihoz. Esik az esö és hideg van. Besurranok megint a koliba, amikor az egyik gyerek éppen jön kifelé. Most zajt a hallok a folyosón. Megkérdezem ismerik-e a srácot. Mondják persze. Akkor mondják már el a telefonszámát nekem, mert éppen nicsen itt a koliban és nekem rossz számot adott meg. De az nincs meg nekik. Óriási ez a német távolságtartás. Ott lakik vele szemben és még olyan embert sem ismer, akinek az ismerösének az ismerösének talán megvan a srác száma. De úgy döntünk legalább a folyosóra letáborozunk, mert kint esik az esö, hideg van és már sötét is. este 10 óra múlt. Lepakolunk, behordjuk a cuccokat. Én már kezdem élvezni a helyzetet, mert legalább már valami izgalamas is történik velünk. És így a melegben, szárazon már sokkal jobb. Úgyhogy lepakolunk, elöveszem a törülközöm, tisztaruhát és irány a zuhany. Máris sokkal jobb. Visszajövök és észreveszem, hogy Lázár elaludt az egyik székben az étkezöasztalnál. Nembaj, elöveszem ízletes sóletkonzervünket és megmelegítem. Kezdem otthonosan érezni magam a folyosón, aminek mértéke a szanszétszórt zacsik számával egyenesarányosságban van. Konzerv-sólet tálalva, felébresztem Lázárt. Erre meghallom a hangot. De micsoda hang és megkönyebbülés... Senki ne haragudjon a srácra, mi sem haragszunk, ez normális, ha az ember ilyen szétszórt. Mert van aki otthagy, elhagy, szétszór dolgokat. Például én csak a térképeket, és az övtáskámt akartam otthagyni Fertörákoson. Megesik az ilyen, hogy valaki egy kicsit ekszámítja a dolgokat. És szegény srácnak is nagyon rosszul esett, hogy ilyet csinált. Ezzel már elnyerte méltó büntetését. Úgyhogy minden jó, ha vége jó. Mindezek mellett persze nagyon jó volt viszontlátni. Nagyon nagyon jó. Mondjuk még jobb volt lefeküdni az ágyba és abban a pillanatban elaludni azzal a tudattal, hogy holnap nincs tekerés.
Ma pedig már be is vásároltam, kicsit körbe is néztem ebben a városban, föztünk egy kis ebédet, de most csak netezek, pihenek. Muszáj. Aztán ma este korán fekvés, holnap korán kelés és irány a komp.
Túl a vízválsztón. Már csak 4 nap tekerés. Az semmi. Mindjárt ott vagyunk!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése